Voltam misén, ahol is találkoztam életem első fülbevalós papjával. Nem, nem nő volt.
Egyébként nagyon kellemes volt, volt kórus is meg mindenféle, és a szövegek meg a szerkezet nagyrészt ugyanolyan, mégis van egy csomó kis eltérés.
Aztán elmentem vásárolni, és mit vettem, na mit? Olyan bocis picikocka sajtot, nyamm :D
Most pedig ezt ebédelem:
:)
)
Nem tudom, milyen tanfolyamot végzel, de szerintem orvul némi norvégot és hollandot is beletettek a menetrendbe, hogy jól megkeverjenek! :)
Ja, és a főzés eddig is ment!!!
Tegnap volt a Bence esküvője. Többszáz ember, két zenekar, énekkar, az egyetemi templom dugig. Szertartás 1,5 óra, az ara jó 10 perccel később vonult be - meg kell az elején mutatni, ki az úr a házban. A pap - legalábbis azt hittem - szépen beszél, és hibatkozik arra, hogy már 20 éve házas. Ekkor lettek kétségeim, milyen pap is ez, de ezek szerint diakónus volt. Tegnap avatták Csabát is akolitussá - szerintem apokaliptikussá - és már temethet is. Van tehát esélyem a rendes végtisztességre. O tempora, o mores! Vagyis: akik temperával fest, azt móresre tanítják. Ja,igen, és nem tudok semmit svédül.
Szóval sem mondtam,hogy eddig nem ment, csak azt,hogy még ügyesebb lettél.Juszt is svédül tanulok....
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Smalla Du!
A mat nagyon se braut.Jót tett Neked ez a Sverige.Egészen vara skicklig lettél a főzésben! Lehet, hogy jelentkezem hozzád menzára:):):)